Kedden a parlament elfogadta azt az Alaptörvényt módosító javaslatot, amely kapcsolatot teremt a gyermekvédelem és a gyülekezési jog között, valódi célja pedig Orbán évértékelőjéből egyértelműen kiderül: ezzel szeretnének véget vetni az 1997 óta folyamatosan megrendezett Budapest Pride-nak, az ország legnagyobb rendszeres emberjogi rendezvényének. A kormányzó koalíció mellet a MHM és a Jobbik konzervatívok frakciója is elfogadta a javaslatot.

Ezen eseményekben kevés lehet a meglepő elem, de természetesen felmerül a kérdés, mi volt a valódi szándék a módosítás mögött; miért akarja az Orbán kormány betiltani a Pride-ot és korlátozni a gyülekezéshez való jogot? Az ellenzéki nyilvánosságban két népszerű véleményt hallhatunk ezzel kapcsolatban az elmúlt napokban.

Az első szerint az egész LMBTQ közösséget érintő politizálás az orbáni politika kedvenc gumicsontja, amelyet bedobva időszakosan megtörhetik az ellenzék lendületét és/vagy elterelhetik a figyelmet más problémákról, melyek szerintük sokkal égetőbbek. Ezzel szemben mások figyelmeztetnek, hogy a szexuális kisebbségeket ért inzultusok és jogsértések a fasizmusba vezető úton megtett határozott lépések, nem beszélve arról, hogy immár áll a precedens, hogy hogyan foszthatnak meg egy jelentős politikai csoportot (a Pride esetleges résztvevőit) a gyülekezési joguktól, akár 48 óra alatt.

Vagyis az ellenzéket jelenleg megosztó kérdés: mi a gumicsont és mi nem? Forognak-e a közbeszédben olyan országos problémák, botrányok, amelyekhez mérten egy jelentős kisebbség alapvető jogainak csorbítása jobb fényben tünteti fel a hatalmat, mintha azokkal foglalkoznánk? Esetleg nem is a belföldi viszonyokról szeretné Orbán elterelni a figyelmet, hanem a külföldi szövetségeseinek helyzete az, ami ilyen palástolást igényelne? Hiszen Trump Amerikája nem éppen fárad bele a győzelmekbe, ahogyan ezt az elnök még jelöltként ígérte, Aleksander Vucic kormánya ellen több százezer ember vonult utcára a múlt hétvégén, és a régen várt és már meg is ígért béke is késik. Ez persze azért nem valószínű - legalábbis belföldi viszonylatban - mivel Magyar Péter nem külpolitikai, hanem megélhetési és életszínvonalról szóló kérdésekkel igyekszik szavazókat szerezni.

Tehát a Tisza lendületét nem igazán tompítja ez, akár még ugródeszkát is adhat a kommunikációjának: a kormány inkább egy évente 4 órás felvonulással foglalkozik az egyre emelkedő élelmiszerárak, lecsúszó egészségügy, stb. helyett. Ráadásul Magyar eddig igen jól tartotta magát a megosztó témákban való kiugrasztási kísérletekkel szemben. Önmagát az “óellenzéktől” erősen elhatároló, az ügyek menti politizálás, centrista, demokratikus értékeit felemlegető politikuson és pártján nem fog az a módszer ami az ukrajnai konfliktust kihasználva meg tudta törni Márki-Zay összefogását 2022-ben. Ezek mellett persze még mindig reménykedhetnek, hogy elegendő gyenge pontot találhatnak el elegendő embernél, hogy a Tisza helyett más pártra voksoljak.

A megosztásnak is indulhatott támadásra pedig valamivel optimistábban is tekinthetünk. Minél többet támad valamit egyre népszerűtlenebb kormányunk, annál többen láthatják, hogy nincs valóságalapja az állításaiknak, és bár, lehet eddig semlegesen vagy ellenségesen álltak a Pride-hoz, de most az események fényében, józanul átgondolva, rájönnek, lehet, nem is olyan ördögtől valóak a szexuális kisebbségek jogai, még ha ezt egyesek szó szerint is állítják.

Orbánék egy évet töltve a kegyelmi botrányt és Magyar Péter felemelkedését követő kutyaszorítóban ellentámadásba lendültek, és arra lőnek, amire tudnak. A Pride betiltása egyszerre térdhajlítás Orbán nemzetközi ideológiai táborának jogállami kereteket már régen és messze átlépő tagjai előtt, és próbálkozás a zavarkeltésre, megosztásra, esetleg hiba kikényszerítésére.