Én a lokális tüntetéseken szoktam részt venni, harminc perces órákat tartok, illetve volt egy nap, amikor tizenkét kollégámmal teljes munkabeszüntetést tartottunk. Ez persze nem csak az én iskolámban van így, máshol is hasonlóképpen sztrájkolnak. Egyetlen különbség, hogy máshol harminc perc után már csengetnek, nálunk viszont a tanóra teljes ideje alatt a teremben maradunk, még akkor is, ha csak félórás az oktatás. Máshol viszont teljesen beszüntették a munkát, vannak olyan helyek, ahol a második félévben nem is indult meg az oktatás. Több iskola blokád alá került, ami a diákok döntése volt. Például Belgrádban és Szabadkán is kiálltak a tanárok mellett. Igazából a teljes munkabeszüntetés az, amire tényleg felfigyelnek, a magyarlakta területeken viszont nem jellemző, hogy az ellenállás idáig menjen. Kisvárosban és kisebbségek között jobban kitűnnek az ellenzők és jobban is tartanak a hatalomtól.

Alapvetően fizetéscsökkentéssel fenyegettek. Például azzal, hogy azok a tanárok, akik nem tanítják le az órák száz százalékát, nem fogják megkapni a teljes fizetésüket, annak ellenére, hogy harmincperces tanórákkal törvényesen sztrájkolunk. Az oktatási miniszer asszony, Slavica Đukić Dejanović, beszélt ilyenfajta „arányos fizetésről” és bár januárban még megkaptuk a teljes bérünket, a februári összeg már csökkentett volt. A miniszter asszony továbbra is állítja, hogy törvényes a fizetéscsökkentés. Az Oktatási Dolgozók Független Szakszervezete viszont bűnvádi feljelentést tett ellene a bérek csökkentése miatt. A tanárok az egyik fő csoport, akik támogatják az ellenállást, úgyhogy gondolom ezért veszik őket célba ilyenfajta megtorlásokkal.

Valóban utolsó csepp volt és az említett vasútállomás felújítása nem az egyetlen projekt, amely kapcsán felmerül a korrupció gyanúja. Már évtizedek óta felhalmozódó feszültség tört a felszínre, viszont az elején nem tűnt úgy, hogy olyan nagy port kavar majd a baleset. Voltak megemlékezések és helyenként tiltakozások, viszont a hatalom reakciója volt az, ami kiváltotta az ellenállást. Nagy port kavart például, amikor valaki behajtott a csendes megemlékezők közé. Nagyon hamar, nagyon sok ember csatlakozott az ellenálláshoz valamilyen formában. Mostanra pedig ott tartunk, hogy az egyetemisták újra és újra tűntetéseket és blokádokat szerveznek. Aki ahogy tud, gyalog, futva, vagy biciklivel megy, hogy részt vegyen a demonstrációkon az embereket pedig étellel várják a falvakban. Nekem olyan érzésem van, mintha erre várt volna az egész ország. Hogy végre tehessenek valamit egy jobb Szerbiáért. Üdítő látni ezt a fajta egységet, a három híd lezárásánál (Újvidék három Duna-hídját vonták blokád alá az ellenállók – H. M.) is ott voltam és először éreztem kisebbségiként, hogy Szerbia olyan ország lehet, amire büszke vagyok. Olyan volt, mintha a tavasz jött volna el és mindenki kedvesen, mosolygó arccal, egymásnak segítve vonult a hidakhoz. Sosem látott empátiát tapasztaltam. Például egy korábbi tüntetésen egy kóborkutyát elütött egy mentőautó, úgyhogy másnap tizenöt perc helyett tizenhat percig tartott a csendes megemlékezés. A hidak lezárása után pedig hatszáz taxi jött Belgrádból és ingyen hazaszállította az egyetemistákat. Azóta Kragujevácon és Nišben is tartottak hatalmas tüntetést, ahová sok egyetemista gyalog jutott el. A taxisok minden alkalommal várták őket a tüntetés után.

Sokan passzívak, főleg az idősebbek közül, illetve az is előfordul, hogy bizonyos munkahelyeket pártalapon adnak ki. Olyanról is hallottam, hogy egyeseknek fényképpel kell bizonyítaniuk, hogy „jól” szavaztak, különben elveszíthetik az állásukat. Emellett ezen a népszerűségen erősen torzíthat, hogy a hatalom minden eszközt bevet annak érdekében, hogy megmaradjon a támogatottsága. Például a pártgyűlésekre buszokkal szállítják az embereket napidíjért, tehát egyszerűen lefizetik őket. Előfordul, hogy szendvicseket is adnak nekik, ezért hívjuk azokat, akik nem meggyőződésből, hanem a fizetségért mennek el pártgyűlésekre úgy, hogy „szendvicsesek”. Viszont a médiának is nagy szerepe van Vučić népszerűségének megőrzésében. A mindenki számára elérhető médiumokat a hatalom tartja kézben, ezért teljesen megbízhatatlanok és hamis információkat közölnek. Egyedül online lehet változatosan informálódni.

Elsősorban szerintem az, hogy Magyarországon megjelent egy cselekvőképes ellenzék, ami Szerbiában nincs, így pedig a civileknek előbb-utóbb a saját kezükbe kellett venni az ellenállást. Az egyetemisták mögé lehet beállni ebben a helyzetben. Az ő szervezetük ugyan sok szempontból kapcsolódik a politikához, viszont nem politikai indíttatású és elhatárolódnak az összes párttól. Az is jó húzásuk volt, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják Vučićot, aki pedig szeret szerepelni, holott nem ez lenne a feladata. Ugyan azt állítja, hogy teljesültek a követeléseik, ez viszont nem igaz és az egyetemisták nem is nyitottak semmiféle alkudozásra. Plénumokat alakítottak ki, ahol szavaznak különböző kérdésben, viszont nincsen külön vezetőjük, a pozíciót betöltő személyek rotálódnak és ugyanazt mondják. Egységesek a követelésekkel kapcsolatban, hiszen alapvetően Szerbia jövője a cél. Aki támogatja őket, azért teszi, mert ebben a jövőben az egyetemistáké lesz az egyik legmeghatározóbb szerep.

Sokan kormányváltást szeretnének, bár ezt az egyetemisták nyíltan nem mondták ki. Az a legnagyobb gond, hogy a délszláv háború óta ugyanazok döntenek. Például annak idején Vučić a Szerb Radikális Pártban kezdte a politizálást, amely a magyarokkal szemben is hosztilis volt. Számos vezető pozícióban pedig a mai napig Miloševićhez közel álló emberek vannak. A probléma az, hogy nincsen rendes ellenzékünk, viszont az jó, hogy egyre többen felismerik a változás szükségességét. Az egyetemisták kezdték el ezt és a jövő kérdése, hogy mi lesz. Ők ragaszkodnak négy követelésükhöz, amiből a legfontosabbak a vasútállomás újításával kapcsolatos dokumentumok nyilvánossá tétele és a felsőoktatás finanszírozására szánt pénzek megemelése húsz százalékkal.

Elsősorban Vučićnak mennie kell, mert nem alkalmas a vezetésre és vállalhatatlan dolgokat nyilatkozik. A tanárokról például úgy beszél, mintha ő fizetné őket és nem az adófizetők. Emellett a régi elithez tartozó embereknek, akik Milošević óta vezetik az országot szintén menniük kell. Szerintem egy teljesen új politikai környezetre van szükség és azt kellene folytatni, amit az egyetemisták elkezdtek. Demokráciára, jogállamra és transzparenciára van szükség és jelenleg nem alkalmas a kormány arra, hogy ezeket biztosítsa.

Továbbra is menni fogok tüntetni. Az is előfordulhat, hogy ismét teljes munkabeszüntetést vállalok pár nap erejéig, ha megéri. Alapvetően nagyon optimista vagyok, Újvidéken a szeretetet tapasztalva arra gondoltam, hogy ezt nem lehet felülmúlni. Az újabb demonstrációk viszont bizonyítják, hogy lehet. Bármi lesz is én majd azt szeretném elmondani, hogy mindent megtettem, amit tudtam, legyen szó tüntetésről, vagy online nyilatkozat aláírásáról. A mi generációnk ugyan nem tudott változtatni viszont, ha a fiatalabb akar, akkor a minimum, hogy támogatjuk őket.