Az elmúlt években talán a 60-as évek óta nem látott változások mentek végbe Afrikában. Legyen az Kenya, a Száheli-öv vagy Észak-Afrika, a 2010-es évek véres időszaka úgy tűnik az ellenkezőjébe fordult. Több afrikai ország igyekszik felkapaszkodni a jelenségre, amit sokan már a következő pánafrikanista hullámnak is neveznek. De ez mit jelenthet, milyen hatással bírhat a világra? Ebben a cikksorozatban igyekszünk majd ezt tárgyalni, kezdve a fiatal Száheli Szövetség államaival, és folytatva az elmúlt 2 év legmeghatározóbb történéseivel, amik meghatározhatják Afrika jövőjét.

ECOWAS államok és a francia befolyás

Gyakori tévhit, hogy az 1960-as, 1970-es években lefolyt dekolonizációs hullám részeként az afrikai országok gazdasági és politikai függetlenséget értek el, az országból véglegesen kiűzve az európai gyarmatosító hatalmakat. A valóság ennél jóval bonyolultabb. Miután Franciaország és az Egyesült Királyság hivatalosan felfüggesztette az országok gyarmati státuszát, ezzel szinte egy időben alakította meg az imperializmus új eszközeit. Ennek a folyamatnak volt az eredménye az ECOWAS (Economic Community of West African States, avagy Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Koalíciója). A szervezet 1977-ben alakult, a 15 alapító állam Benin, Burkina Faso, Cabo Verde, Elefántcsontpart, Gambia, Ghána, Guinea, Guinea-Bisseau, Libéria, Mali, Niger, Nigéria, Szenegál, Sierra Leone és Togo. Az ECOWAS hivatalos oldala így összegzi a szervezet céljait:

“A közösség célja a koordináció és integráció népszerűsítése, egy Nyugat-Afrikai gazdasági unió létrehozásának céljából, a régió lakosságának életkörülményének elősegítése, a gazdasági stabilitás elérése és fejlesztése, a tagállamok közötti viszonyok javítása és az afrikai kontinens progressziója és fejlődése ügyét központba helyezve. “

Azt viszont nyilvánvaló okokból nem említik, hogy a gazdasági közösség elsődleges kereskedelmi partnere Franciaország volt létrejöttekor, és a szövetség tagjai javarészt a nyugat afrikai frankot használják fizetőeszközként (ebben kivétel Nigéria, Ghána, Guinea, akik nem tagjai a Nyugat-Afrikai Központi Banknak, ami egy ECOWAS-hoz közel álló gazdasági kezdeményezés, célja az integráció következő lépését, a közös valutát és vámuniót elérni), amely egy a francia valutára alapozott fizetőeszközként működött sokáig. Az infrastrukturális befektetések a francia, brit és amerikai vállalatoktól érkeznek főleg, nemcsak az ECOWAS, de egész Afrika területén (2021-ben 83 milliárd dollár értékű évi külföldi befektetést kalkulált az ENSZ Afrika kontinensén, ebből csak az Egyesült Államok 56,29 milliárd dollárt tesz ki).

A puccshullám avagy az állóvíz felkavarása

2021 és 2023 között Mali, Burkina Faso és Niger (kronológiai sorrend) is különböző módon, de katonai puccson ment keresztül. A három ország hasonló okokból szabadult meg kormányuktól, melyek az amerikai befolyás és az ebből is következő fenntarthatatlan életkörülmények. Ez a régió történetében egy meghatározó eseménysorozat lehet, de milyen módon? A három ország azóta kifejezte az imperializmussal szembeni ellenállását, ezáltal a környező országok lakosságára is hatva. Azóta a guineai kormány is kifejezte függetlenedési szándékát. Mali, Burkina Faso és Niger nemcsak megveti az ECOWAS és az Nyugat-Afrikai Központi Bank szándékait, de alternatívát is kínál egyben. Egy Száheli Konföderáció elmélete és a BRICS-tagság lenne a kínált alternatíva, a gazdasági kiesést pedig a BRICS hatalmakkal való kereskedelem igyekszik pótolni (a mai viszonyok között Kína és India exportpartnerei a változásban részt vevő országoknak).

Válaszreakciók a történésekre

Az ECOWAS a puccsok után egyesével vetett ki szankciókat az érintett három államra az ECOWAS miniszteri tanácsa, kibővítve a támogató Guineára is, ami tekintve hogy habár felfüggesztve, de továbbra is tagja a közösségnek mind a négy állam, egy túlzott és talán meggondolatlan válasz volt. A nemzetközi antiterrorista és békefenntartó misszió kizárását az országokból szintén elítélte a közösség. Burkina Faso jelenlegi vezetője ellen, Ibrahim Traoré tábornok ellen, 3 katonai puccskísérlet zajlott le, jelenlegi tudásunk szerint (2023.09.26-án, 2024.01.14-én és 2024. 06. 12-én), de már merényletkísérletre is volt példa a kevesebb, mint két évnyi hatalma alatt, egyik se járt sikerrel. Sokan úgy vélik Burkina Faso vezetésében és civil mozgalmaiban, hogy ezeket a kísérleteket a nyugati hatalmak támogatásával szervezték, de egyenlőre nincsen bemutatható bizonyíték, csupán feltételezések, amik nem is annyira alaptalanok, tekintve hogy az ország utolsó meghatározó politikai szereplője, szintén egy katonai tábornokból lett vezető, Thomas Sankara egy ilyen, a francia titkosszolgálat által támogatott merényletben halt meg 1987-ben. Ezzel párhuzamosan viszont az országok közötti diplomácia krízis jelentős mértékben lelassult, így 2024 februárjában egy újabb fordulatot vettek az események, amikor is az ECOWAS hosszas egyeztetés után megszüntette a Mali, Niger, Burkina Faso és Guinea ellen kivetett szankcióit, bizonyítva nyitottságot az egyeztetésre. Ez azt jelentheti, hogy beismerték az országok stabilitását, és rájöttek hogy nem lehet a helyzetet puccsal vagy gazdasági kényszerítéssel megoldani, ahogy azt korábban tették. A társadalmi nyomás is erősödött ezekben az államokban a szankciók felemelése és egy szélesebb, anti-imperialista, pánafrikanista együttműködés érdekében, ennek éllovasa a Ghánai Szocialista Mozgalom, akik egy alulról szerveződő politikai és érdekképviseleti mozgalomként közeli támogatója és partnere a száheli államoknak. Ehhez hasonló változások figyelhetőek meg Guinea-ban, de a kisebb államokban is, mint Benin vagy Togo.

Egy forradalmár generáció?

Elengedhetetlen akár a katonai puccsok, akár az új erővel elindult pánafrikanista mozgalom vitatásakor, hogy említsem a Z-generációt. Afrika és a harmadik világ egyre több országában jelentkezik egy új, nagyszámú politikai erő, akik az egyenlőtlenség, a korrupció és az imperializmus problémái ellen akarnak harcolni, egy szabadabb, szolidárisabb és egyenlőbb világért. Ez talán először Kenyában, a Kenyai Kommunista Párt szervezésének és munkájának köszönhetően volt észrevehető, ahol is a Ruto elnök által kiszabott új adók ellen indult ellenállás magába szippantotta az ország fiataljainak ezreit, akik így az utcán harcoltak a rendőrség és a katonaság erői ellen is. A kenyai kormány végül emiatt a társadalmi ellenállás miatt nem vezette be a tervezett adókat, ezzel adva a kenyai mozgalmi történet talán egyik legnagyobb sikerét, az 1952 és 1960 közötti Mau Mau felkelés óta. Ezek a változások már alapjaiban rázták meg az afrikai társadalmat, már csak idő kérdése, hogy az ilyesfajta mozgalmak még inkább elterjedjenek, beleértve a legnehezebb helyzetű államokat mint a Kongói Demokratikus Köztársaság vagy Dél-Szudán határain belülre, ahol napjainkban is a világ legvéresebb polgárháborúi zajlanak, Kongóban a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság adatai alapján havonta 45 ezer civil hal meg a konfliktus miatt, Dél-Szudánban a jelenlegi helyzet több mint 4 millió embert kényszerített arra, hogy országon belül meneküljenek, és 5000 ember halt meg csak az etnikai konfliktusok közepette.

Ezután mi lesz?

Afrika a geopolitika talán legforróbb helyszíne, az Arab-félszigettel együtt. Az itt élő emberek döntéseinek és akaratának követése, arról való tájékoztatás nagyon is fontos, nemcsak az államoké és a milíciáké, hiszen az ehhez hasonló események elsuhannak a világsajtó alatt, egészen addig amíg a szituáció már túlságosan naggyá válik, hogy el lehessen kerülni. A 2020-as évtized fordulóján úgy tűnik, innentől csak gyorsulni fognak az események, egyre jobban belefolyva a hétköznapi életünkbe. Ennek tudatában, továbbra is érdemes követni az afrikai eseményeket, amelyekről továbbra is írni fogunk. A történelem nem állt meg Európa vagy Amerika kontinensén kívül, korunk hírei a jövő történelme lesz. Köszönjük, hogy elolvastátok a rövid összefoglalónkat, és reméljük felkeltettük érdeklődéseteket a cikksorozathoz!