Az elmúlt évben hatalmas figyelem hárult a Közel-Keletre, elsősorban annak szokásosnál is felfokozottabb helyzete miatt. De milyen úton jutottunk el a mai állapotokig, mi vezetett az izraeli konfliktussorozatig és az erősen unortodox szövetséghez, amit ma az “Ellenállás tengelyének” hívnak?

A kifejezés eredetileg egy válasz volt George W. Bush amerikai elnök kijelentésére, miszerint “Irán, Irak és Észak-Korea között kialakult a gonosz tengelye”. A kifejezés ma egy laza szövetséget jelent a Közel-Kelet egyes államai között, aminek részleteire később kitérek. Ezelőtt viszont fontosnak tartom történelmileg és politológiailag kontextusba helyezni a dolgot ahhoz, hogy minél könnyebben átlátható legyen ez a bonyolult geopolitikai pókháló.

A cionizmus korai története

Ahhoz, hogy megértsük a mai viszonyokat, először Izrael alapítását és az azt körülvevő politikai viszonyokat meg kell vizsgálnunk. Ezt talán a legérdemesebb a cionizmus ideológiájának leírásával kezdeni. A cionizmus mint ideológia elsősorban Herzl Tivadar és Moses Hess gondolkodók nevéhez köthető. Hess írt először a zsidó nép nemzeti újjászületéséről, és azt az akkori európai népek szabadságmozgalmai közé helyezte. Hess utópista szocialista volt, és a témával elsősorban a Rom und Jerusalem című műve foglalkozik. Herzl Tivadar nevét elsősorban azért kell kiemelni a cionizmus tekintetében, hiszen ő írt először a cionista mozgalomról, mint létező politikai entitás. Emellett erősen szorgalmazta Hess-hez hasonlóan egy önálló zsidó állam létrehozását, habár nem határozta meg a lehetséges állam helyét. Ahogy a Judenstaat című művében fogalmaz: “Adjanak nekünk szuverenitást a földkerekségnek egy, a mi igazolt népi szükségleteinknek megfelelő darabján, minden egyébről magunk fogunk gondoskodni.”. Nem sokkal a mű 1896-os megjelenése után 1897-ben tartották az első nemzetközi cionista kongresszust, melynek szervezésében Herzl hatalmas részt vállalt.

A zsidó-arab konfliktus kezdete

Ahogy itt ez meg lett állapítva, nem mindig volt a zsidó állam létrehozásának lehetséges helyszíne az akkor oszmán megszállás alatt lévő Palesztina földje, viszont nem sokkal az I. világháború után mégis az egyik legideálisabb opcióvá vált. Az Oszmán birodalom széthullása után ez a terület brit fennhatóság alá került, és habár az európai politikai antiszemitizmus hatására felerősödött erős válaszként megjelenő cionista mozgalmat a britek hol támogatták, hol megpróbálták elnyomni, a területen élő arab lakosság manipulálását is felhasználva, az államalapítási törekvések a területen így is végül győztek. Az ENSZ 181-es 1947.11.29-án hozott határozatával megszületett Izrael és Palesztina állama. Megkezdve ezzel Izrael és Palesztina azóta is háborúval és konfliktusokkal terhelt viszonyát. Ezt a végső döntés milyenje is okozta, hiszen azzal egyik felét sem sikerült kiengesztelni a közel-keleti világnak. Izrael nem sokkal létrejötte után elkezdte terjeszkedését, míg palesztinok Izrael területén gerilla akciók tömegével kezdték el szabotálni a fiatal állam minden szegletét. Nem kellett sokat várni, hogy a helyzet háborúig és borzalmas tettek tetemes hullámáig fajuljon.

Izrael rövid története

Izraelt alapítása óta körüllengik az Amerikai Egyesült Államok, és a Szovjetunió, majd annak utódjaként titulált Orosz Föderáció agresszív geopolitikai törekvései. A konfliktus modernkori kezdetét mindkét fél az 1947/48-as történésekhez vezeti vissza, bár a két fél teljesen máshogy értelmezi az eseményeket. Izrael alapításával járó elkerülhetetlen harcként tartják számon az ENSZ 1947-es 181-es határozata (Izrael és Palesztina állam létrehozását meghatározó ENSZ Közgyűlési döntés) utáni konfliktussorozatot, melynek része volt a palesztin fedayeen (milíciák) gerilla akciói elleni küzdelem, majd a környező országok ellen vívott háborúk, többek közt az 1967-es hatnapos háború, ahol is az emlegetett geopolitikai érdekek, az amerikaiak Izraelt, a szovjetek az arab államokat támogatták, kiélezve a régió hatalmai közötti feszültségeket immár szuperhatalmakkal a hátuk mögött. A háborút végül Izrael nyerte meg, bebetonozva államának jelenlétét a régióban.

A konfliktus iráni és arab megközelítése máshogy követi le az eseményeket, a konfliktus kezdetét az 1948-as Nakba eseményeiből eredeztetik, mely során 15 ezer palesztin civil vesztette életét, és több mint 750 ezer kényszerült elmenekülni otthonaik elvesztése után. A Nakba szó (al-Nakba arabul) katasztrófát jelent, és azóta is a modernkor egyik legerőszakosabb tömeges kitoloncolásaként van számontartva még a relatíve Izrael-párti történészek között is. Ebből következően mindkét fél oldaláról megalapozottnak, igazságosnak tűnt a folyamatos háborúk és konfliktusok megvívása, mely a térség millitarizálódásához és további etnikai/vallási feszültséghez vezetett.

Az arab politika átalakulása

Egy hosszas konfliktusokból, idegen és hazai földön is vívott partizánharcokból álló eseménysorozat vezetett a mai helyzethez, mely során olyan elengedhetetlen ideológiák jelentek meg, mint az arabok egyesítésére törekvő pán-arabizmus és az ebből egyenesen leágazó harmadik utas baathizmus, és szélső baloldali nasszerizmus (az ideológiát Mohamed Nasszer egyiptomi elnök nevéhez kötjük, kinek törekvései miatt alakulhatott meg a rövid életű Egyesült Arab Államok is 1958 és 1961 között Egyiptom, Szíria és Jemen államaiból). Ezek mind elengedhetetlenek annak megértéséhez, hogy a ma is fellelhető ilyesfajta törekvéseket megértsük. Ezzel együtt fontos azt is kiemelni, hogy az arab világ több tengelyen is meg van osztva, a hidegháború éveitől egészen máig. Palesztina esetében a korszak meghatározó szervezete a PFLP (Popular Front for the Liberation of Palestine), mely egy szekuláris, palesztinokat egyesítő szervezet a mai napig annak elsősorban marxista, anti imperialista és pán arabista nézeteivel. A szervezet a mai napig jelen van a palesztin politikában.

A Pax Americana alatti Közel-Kelet

A hidegháború évei alatt kialakult feszültségek igazán újra a George W. Bush amerikai elnök által 2003-ban elindított “Desert Storm II” hadművelet alatt csúcsosodtak ki, mikor is a baathista Saddam Hussein vezette Irakot, tömegpusztító fegyverek birtoklásának gyanúja miatt megtámadták (ezekről az állításokról később kiderült, hogy teljes mértékben hamisak voltak). Így ugyanis az akkor állóvizet felkavarva elindítottak egy újabb “homokvihart” a Közel-Keleten, mely az iraki rezsim destabilizációjához és így összeomlásához vezetett. Ez teret engedett az olyan, most már nagy hírnevű terror szervezeteknek mint az Iszlám Állam, akik így szabadon, bármilyen retorzió nélkül kezdhettek el kiépíteni drog- és fegyvercsempészeti hálózatokat, melyek segítségével finanszírozhatták dzsihádista törekvéseiket. A dzsihádizmus ideológiájára, akárcsak a nyugat-európai fasizmus vagy fehér szupremacizmus ideológiájára jellemző volt a hímsovinizmus, radikális vallás értelmezés és a militáns jellem. Célja egy a muzulmán hit militáns értelmezése alapján kialakított egységes iszlám állam kialakítása. Elsődleges eszközének az erőszakot tekinti bármilyen politikai ellenfelével szemben, mely a szekuláris araboktól a neoliberális nyugati államokig mindent jelent, továbbá gyakran jellemzi a megfélemlítés, egyes kivégzési és nyilvános megalázási metódusok alkalmazása. Később erről is vált híressé az ISIS (Irak és Szíria Iszlám Állama).

Bár a radikális iszlamizmust sokan összetévesztik a dzsihádizmussal, a különbség jelentős, és a két csoport több helyszínen még ma is konfliktusban áll egymással, mint Szíria vagy Irak. A radikális iszlamizmus vagy iszlamista teokrácia első megjelenését 1979-re teszik, az Iráni Forradalom évébe. A sah (a perzsa nyelvben a király megfelelője) hatalmát több csoport is ellenezte, a szélsőbaloldal, mint Mohamed Mossadegh reformjainak (iráni miniszterelnök 1951-1953 között, akinek bizonyos szociáldemokrata intézkedései mellett a Brit-Iráni Olajvállalat államosítása volt az egyik hatalmas politikai lépése, ami miatt végül a brit titkosszolgálat együttműködve a sah-hal meggyilkolta) volt hívei a gazdaság állapota és a szekularista politikájuk miatt viszont nehezen működtek együtt az iszlamista teokráciát bevezetni akaró iszlám ellenzékkel, így nem sokkal a forradalom konszolidációja után hosszas megtorlás kezdődött az ellenzéken belül, megalapozva az Iráni Arab Köztársaságot. Az ország a mai napig az egyik nagyhatalma a régiónak, támogatója jelentős mozgalmaknak, illetve az amerikaiak által támogatott Szaúd-Arábia első ellensége, a két ország között zajlik a gyakran “közel-keleti hidegháborúnak” nevezett konfliktussorozat.

Természetesen iszlamista törekvések így nemcsak Irán határain belül történtek, hasonló helyzet alakulhatott ki a kései 90-es, korai 2000-es években Palesztina területén. Izrael katonai megszállás alatt tartotta Gázát, Palesztina egy a Sínai-félsziget határán fekvő részét, szembemenve nemzetközi szerződések és ENSZ-határozatok tömkelegével. A Gázában élő palesztinok erre válaszul indították el a második Intifada-t, avagy felkelést, mely mély nyomokat hagyott a két ország milleniumi kapcsolatában és megalapozta a Hamász iszlamista törekvéseit az országrészben.

2011-től napjainkig

Ennek tudatában kanyarodhatunk a milleniumi közel-keleti történelmet megalapozó arab tavaszra, és annak közeli-, illetve hosszútávú következményeire. Fontos kiemelni az ebből kialakult helyzetet Szíriában, annak dzsihádista, izraeli, kurd és nyugati megközelítéséből. Szíriában egy nagyon szintezett, sokoldalú konfliktus volt, melynek 2011-es kitörése óta több mint 580 000 ember halt meg. A konfliktust jelenleg 3 meghatározó harcoló félre lehet bontani, melyek közt az amerikaiak által támogatott Szír Ellenzéki Kormány, az oroszok által támogatott Szíriai Arab Köztársaság és a libertariánus kommunista Kurd Autonóm Régió az ország észak-keleti részében. Izrael az ország egy részét, a Golán-fennsíkot megszállás alatt tartja, mely az egyéb politikai okok mellett szintén egy nyomós érv volt a Szíriai Arab Köztársaságnak az Ellenállás Tengelyéhez való csatlakozás mellett.

Ehhez hasonlóan Izrael északi szomszédja, Libanon is részben az iszlamista hullám áldozatává vált, név szerint a Hezbollah nevű szervezetnek. A szervezet hosszas történelemre tekint vissza, egészen az 1982-es évig, amikor is az iráni forradalomból inspirálódva több muszlim imám (a pap iszlám megfelelője), az Iráni Forradalmi Gárda támogatásával megalapította, kezdetét véve a ma is jelentős szervezetnek. A Hezbollah kitörése igazán az 1975 és 1990 közötti libanoni polgárháború keretein belül történt meg, amikor is a konfliktusra jellemző káosz közepette a libanoniak szemében fellépíthettek, mint egy az iszlám törvényeket követő erő, ami az iráni események fényében sok libanoni számára szimpatikus volt. Viszont legitim hatalmat 2008-ban szerezhettek a libanoni tiltakozások közepette, mikor is kormányt alakíthattak Dél-Libanon területén azóta az egyik legerőteljesebben anti-cionista erőként Izrael szomszédjaiból, akikkel az ország nem hivatalos, váltakozó intenzitású konfliktusban áll 2023. október 8-a óta.

Az ellenállás mai tengelye

Most, hogy felvázoltuk a szükséges hátteret, rátérhetünk a jelenlegi helyzet bonyolult viszonyrendszerére, ami a jelenlegi hevült szituációt okozta. Az ezen érdekek mentén egyesült arab mozgalmak és országok mint Irán, a Szíriai Arab Köztársaság, a Hamász, a Hezbollah, az Ansar Allah (avagy gyakran Hutti-ként emlegetett jemeni iszlamista csoportosulás) és több Irak területén elhelyezkedő paramilícia egy érdekszövetségbe kerültek, egy bizonyos közös ellenséggel szemben. Ez az ellenség Izrael és az őt támogató Amerikai Egyesült Államok.

A jelenleg vívott konfliktusnak több helyszíne is van, melyeket az elkövetkező cikksorozatunkban sorra fogunk venni, kezdve a korábban említett Libanoni helyzettel, avagy a Hezbollah és Izrael bonyolult konfliktusával. Nagyon köszönjük, hogy elolvastad ezt a rövid összefoglaló cikket, hamarosan jelentkezünk további anyaggal a témában!