Meg kell idézni
a klasszikus Vörösmarty-verset
itt és most,
a 21. század negyedének Magyarországán.
De nem a haladás oka mentén, nem –
pont ellenkezőleg:
a V.M. rapszódia kérdéseivel
és gondolataival
nemhogy előre,
de még csak nem is stagnálva
halad helyzetünk: helyette
visszafejlődünk.
A költőelőd csodás –
ez vitathatatlan,
és csodás eszméi túlmutatnak
talán még a 22. századon is…
(Ez van; ilyen világban élünk…!)
Nade jelenleg afelé konvergálunk,
hogy ilyen gondolatok meg se jelenjenek –
nemhogy az államilag finanszírozott könyvtárakban…
Hiszen úgy esett, hogy
a Horthy-korszak konzervatív,
a hungarista nyilas terror,
a Rákosi-féle diktatúra,
a gulyás kommunista frizsiderszocializmus,
illetve a rendszerváltó vadkapitalizmus
fajtalankodása eredményeként születő
mai magyar haza,
és annak a vajda-káderének
a kirakat-kultúrminisztere
személyesen dönti el,
és véglegesíti firkantásával
minden egyes könyvtár állományát…
(Természetesen a kultúraháború defenzívájaként…)
Így kicsi falum még kisebb könyvtárának
jövője is méreg drága tolla hegyében van.
Vajon lesz e még utánam lehetősége
a jövő nemzedékének
a fizika rejtelmeit megismerni
Öveges professzortól,
vagy az igaz keresztényi lelket
Paulo Coelhótól?
És meg fogják tudni beszélni élményeiket
a könyvtáros nénivel,
anélkül, hogy jöjjön érte a feketeautó?
Az előbbi – valószínüleg igen.
Az utóbbi kettő?… kérdéses.
Hiszen a mai cenzúra a legundorítóbb
történelmünk során:
a lelket támadja, az identitást –
nem a politikai hovatartozást;
eszköze a lelki terror, országos szinten –
nem az ósdi, individuális erőszak (még).
Így kezd kiveszni a gondolati szabadság
a könyvtárból.
Egyedüli alternatíva egyelőre az internet (hellyel-közzel),
a Lekenczeyk pedig már rég
be vannak fóliázva.
Jogosan merül fel a kérdés:
fognak e még felmerülni
mégújabb gondolatok a könyvtárban…?

Baracs, 2024.06.05.