Úgy tűnik, az európai helyzet felfogása egy újabb fordulatot vesz az új (vagy inkább újbólo) amerikai elnök, Donald Trump miatt. Kétségtelen, hogy jelenleg az Oroszországtól nyugatabbra eső országok Amerika segítségétől és szövetségi rendszerétől függnek, akármennyire is nehéz ezt kimondani. Trump külpolitikája viszont egyáltalán nem Európát és Ukrajnát fogja priorizálni, ahogy ezt a magyar sajtó már minden zeg-zugában tárgyalták. Az erre tervezett európai válaszreakció ezzel ellentétben kevésbé tárgyalt, ahogy annak lehetséges következményei sem igazán voltak a médiafigyelem centrumában.

A NATO helyzete számokban

Európa jelenleg Amerika függőségben szenved, annak ellenére, hogy már 18 éve elkezdődött az ez elleni küzdelem. 2006-ban hozott egy döntést a NATO tagok honvédelmi minisztertanácsa, miszerint a szövetség tagjai mind a GDP-jük minimum 2%-át rá kell hogy fordítsák honvédelmi célokra, ezzel biztosítva hadseregük, katonai infrastruktúrájuk fejlesztését. Ezt a kvótát Trump első ciklusának elején, 2017-ben 4 ország teljesítette az akkori 27-ből, beleszámolva a frissen csatlakozott Montenegrót is. 2022-ben, a háború kitörésekor 10 ország tett így az akkor már 31 országból, de a háború miatti válsághelyzet hozott igazi fordulatot, ma a 32 NATO tagállam közül 23 érte el a kívánt kvótát. Ez csak 2024-ben egy 17,9%-os növekedést jelentett a NATO államainak összesített büdzséjében (az USA számításba vétele nélkül). Ezek hatalmas eredmények, de ha ezt a nyers számok szintjén összehasonlítjuk, az európai tagállamok és Kanada összeadott védelmi büdzséje kb. 480 és 500 milliárd között van, ami az Amerikai Egyesült Államok védelmi kiadásaihoz, ami 887 milliárd amerikai dollár, közel sincs.

Az Európai Honvédelmi Iparstratégia jelentősége

Természetesen, nyers számok a szemléltetésen kívül nem jók sok dologra. Európa nem rendelkezik akkora hadsereggel vagy arzenállal, melyet ennyi pénzből kellene fenntartani, viszont ennél jóval nagyobb probléma is fennáll, ez pedig az európai országok fegyverkezési függősége. Az európai NATO tagállamok képtelenek önellátóak lenni, ami a jelenlegi globális szituációban egy messze nem fenntartható állapot. Erre megoldásként jött létre az EDIS, avagy European Defense Industrial Strategy, ami 2035-ig igyekszik egy egyesült, közös újrafegyverkezést lebonyolítani minden tagállamát és a célra jelenleg elkülönített 1,5 milliárd eurónyi tőkealapot bevonva. A tervezet több oldalról is megközelíti a problémát, igyekszik az európai hadseregek ellátását, kommunikációját és finanszírozását egységesíteni, előkészítve egy lehetséges konfliktusra az Orosz Föderációval. A programot megelőzte egy 2022. május 18-án kiadott EU szintű honvédelmi képességfelmérés, mely három gyengeséget talált: Csapásképesség, ipar és befektetés.

Az Európai Unió és a hadiipar viszonya

Ez egy hatalmas fordulat az EU védelmi politikájában, ami eddig a diplomáciát és a kompromisszumkészséget tartotta elsődleges eszközeként, és szinte elkerülhetetlenként festi fel a háború képét a falra sok európai állampolgár szemében. Egyúttal, talán az eddigi legnagyobb lépés egy egységes európai hadsereg felé is, amit eddig Macron elnök szorgalmazott, különösen az első Trump ciklus alatt, így talán nem alaptalan abban hinni, hogy egy második Trump elnökség indokolttá tenné ezeknek a vágyaknak a mihamarabbi ismételt feltűnését felsőbb politikai körökben. Az Európai Unió létrejöttekor a gazdasági együttműködés mellett a hadiipar szabályozása is egy olyan cél volt, melyet az alapító okként állapítottak meg, emlékezve a második világháború borzalmaira, és az 1930-as évek újrafegyverkezésére, ami ezt megelőzte. Úgy tűnik, hogy az elrettentés stratégiája részeként alakították meg az EDIS programot, hiszen a diplomáciai viszonyok leépülése közepette nem találtak mást használható alternatívának az európai kontinentális béke megőrzésére, az orosz külpolitika felhevülésére adott válaszként. A két fél egyre közelebb sodródik egy nyílt konfliktushoz, egyre nehezebb a határ mentén megtartani a békét, miközben azt felfegyverzik a NATO tagállamok és szögesdróttal látják el a maguk oldalán is. A kérdés csupán az, hogy mi maradt Európának, vajon hova fog mindez kifutni vagy kisodródni?

Lehetséges következmények?

Jelenleg ezen döntések hosszú- vagy rövid távú következményeit sem tudhatjuk azok aktualitása miatt, de az kétségtelen hogy Európa-szerte készülnek országok konfliktusra, félve egy lehetséges világháború kitörését. A Biden adminisztráció, mint egy utolsó geopolitikai lépés a Trump-féle ciklus megkezdése előtt, átnyújtott az ukrán hadseregnek ATACMS típusú taktikus ballisztikus rakétákat, melyet az orosz kormány eszkalációként fog fel, és amire válaszként módosították nukleáris doktrínájukat, kiemelve hogy olyan nem nukleáris hatalmak és szövetségesüknek titulált államok ellen is alkalmazható innentől orosz atomfegyver, akik még nincsenek is nyílt konfliktusban az országgal, elég ha csak támogatják a konfliktusban lévőt. Ez egy egyenes üzenet volt a leköszönő demokrata adminisztrációnak, de az európai hatalmaknak is, felrajzolva egy újabb vonalat a homokba. Egyenlőre úgy tűnik az Orosz Föderáció nem tekinti az európai válaszlépéseket olyan szintű eszkalációnak, hogy arra egyenes választ adjon, és prioritása továbbra is az USA és Ukrajna marad, de ehhez ismerni kell a jövőt, amire persze képtelenek vagyunk.