November hatodikán még délelőtt eldőlt, hogy hivatalosan is Donald Trump nyerte meg az amerikai elnökválasztást. A demokrata jelölt, Kamala Harris, az előzetes felmérésekhez képest is sokkal gyengébben szerepelt. Emiatt pedig felmerül a kérdés, hogy mégis mely pontokon hibázhatott a demokrata párt, hogy a nyár folyamán megfigyelhető lelkesedés és számos előnyösnek tűnő fejlemény ilyen fiaskóban végződött? Három olyan pontot találtam, amin véleményem szerint a legtöbb szavazot vesztették el. Erről a három pontról fogok röviden írni.

Jelöltállítás

A demokrata Joe Biden hosszú és sikeres karriert futott be az Egyesült Államokban. 1972-ben választották szenátorrá, ezzel az eredménnyel pedig ő lett a valaha volt legfiatalabb ember, aki elnyerte ezt a tisztséget. Keserű iróniája az életnek, hogy karrierje végén pedig ő lett a valaha volt legidősebb elnök és egy olyan ciklus végére ér hamarosan, amely az egész politikai karrierjét beárnyékolja.

Az elmúlt néhány évben rohamosan romlott fizikai és mentális állapota, emiatt pedig egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy alkalmatlan a pozíció betöltésére. Mégis elindult a választásokon, ez pedig egy enervált és sikertelen fél-kampányhoz vezetett, aminek tetőpontjaként totálisan leszerepelt a Trumppal folytatott vitán.

Úgy tűnt ezután, hogy a választások már nyár elején eldőltek, viszont Bident sikerült rávenni a visszalépésre, helyére pedig alelnöke, Kamala Harris lépett elnökjelöltként. Bár ezután óriási lendületet kapott a demokraták kampánya, Biden ragaszkodása az elnökséghez nehezen behozható hátrányt eredményezett.

Kommunikáció

Harris mindezek után teljes erőbedobással kezdett kampányolni. Sikerült visszahoznia a pártot egy biztos vereségből fej-fej melletti versenyig, azonban terveit nem tudta megfelelően kommunikálni. Programja nagyban hasonlított Bidenéhez, ami, az alapvetően változásra vágyó amerikaiaknak, kiváltképp a bizonytalan szavazóknak, egyáltalán nem volt ígéretes. Emellett fontos kérdésekben nem foglalt állást, vagy nem azok kerültek a kampánya középpontjába. Az Élet és Irodalom terminológiájával élve, a szerény felkészültségű, de érdeklődő állampolgár nagyjából annyit tudhatott meg, hogy a republikánusok furák és azt, hogy Harris védeni fogja a nők jogait, külön kiemelve az abortuszhoz való jogot. Félreértés ne essék, ez a célkitűzés abszolút fontos és lényeges, viszont ilyen és ehhez hasonló kérdések középpontba helyezésével teljesen háttérbe szorultak egyéb, lényeges témák. Márpedig ahhoz, hogy minél több embert meg tudjanak szólítani, arra lett volna szükség, hogy egy jóval komplexebb szempontrendszer alapján közvetítsék az üzeneteiket, hogy azok minél több emberhez el tudjanak jutni. A problémakörök ilyen leszűkítése vezetett ahhoz is, hogy sokan azért szavaztak Trumpra, mert úgy érezték, hogy a Harris-kampány negligálja az igényeiket és nem képviseli az érdekeiket. Emiatt pedig számos olyan csoportból, amelyek korábban a demokraták bázisát képezték, átvándoroltak szavazók a republikánusokhoz. Ezen próbáltak változtatni a kampány utolsó heteiben, amikor az átpártoló csoportok tagjait megcélzó üzenetekkel, többnyire sikertelenül igyekeztek visszaédesgetni őket. Végül mind tudjuk, hogy végződött: Trump fölényes győzelmet aratott a billegő államokban is, illetve rá szavaztak többen, ami régóta nem fordult elő republikánus elnökjelölttel.

Inkompetencia és hibáztatás

Egy választási vereség után (pláne, ha ilyen súlyos) ideális esetben a vesztes fél, felülvizsgálja a programját, újra kielemzi a kampány során nyújtott teljesítményét és meghozza a kellő változtatásokat és reformokat, annak reményében, hogy legközelebb megnyerik a választásokat. Persze ez a fajta forgatókönyv mostanában egyre ritkábban fordul elő, és a pártok görcsösen ragaszkodnak akár olyan megoldásokhoz és üzenetekhez is, amelyek miatt vesztettek.

A demokraták esetében sem történt ez másképp. A választások után elsősorban azt kommunikálták, hogy Harris egy fantasztikus kampány élén állt és a legkevésbé sem az ő hibája ez vereség. Már ez a kijelentés is problémás és nem sok jót vetít előre, ami a változtatásokat és egy megújult program kidolgozását illeti. Hiszen – és itt engedjen meg egy kis cinizmust a kedves olvasó – véleményem szerint egy fantasztikus kampány első ismérve az, hogy a választás megnyerését eredményezi. Mindebből az látszik, hogy nem tudtak szembenézni a miértekkel, illetve nem vállalják a felelősséget.

Mindemellett különböző közösségi médiafelületeken a demokraták támogatói a Trumpra szavazó férfiakat, nőket, színes bőrűeket és más etnikumú polgárokat kezdtek hibáztatni és a vereség okaiként pellengérre állítani. Nem tisztelve állásfoglalásukat és véleményüket, általánosan jelentették ki róluk, hogy rasszisták, nőgyűlölők és hogy cserben hagyták Harrist és pártját.

A polarizációnak ez a fajta megnyilvánulása szintén jelzi, hogy sem a Demokrata Párt, sem pedig támogatóinak egy része nem képes önreflexiót gyakorolni ebben a helyzetben. Hiszen milyen nevetséges is – kérdem én –az az állítás, hogy a polgárok cserben hagyták Harrist? A polgárok nem tartoznak semmivel egy politikusnak, legkevésbé a szavazatukkal. Azt ki kell érdemelni, és Harris, sajnálatos módon nem volt erre képes.

A fentiek rávilágítanak arra, hogy milyen áldatlan állapotban van jelenleg a Demokrata Párt. Nem ismerik fel, hogy komoly változásra van szükség ahhoz, hogy négy év múlva egyáltalán esélyük legyen nyerni. Tragikomikus helyzet, hogy jelenleg a korábban elitista republikánusok jobban meg tudják szólítani a kisebbséget és a munkásosztályt, annak ellenére, hogy elvben a demokraták képviselik ezeket a társadalmi rétegeket. Mégis, most úgy érződik, mintha egy elefántcsonttoronyból beszélnének le hozzájuk, nem képesek szót érteni velük, nem foglalkoznak kellőképpen a problémáikkal. Helyette hibáztatnak, kioktatnak, ujjal mutogatnak, és olybá tűnik, hogy meg sem fordul a fejükben saját szerepük átértékelése. Nem is olyan régen egy stabil, a társadalom széles rétegeit támogató és minél inkább prosperáló kormányzás komoly ígéretével tudtak előállni, ez viszont mára már nincs így. Ha ez így marad, akkor a világnak fel kell készülnie még jópár republikánus és, ne adj’ Isten Trump–ciklusra. Muszáj a Demokrata Pártnak felismernie ezt a helyzetet és újragondolnia a programját, hiszen „Bölcs belátás többet ér, minden más adománynál.”