Alap nélkül nehéz házat építeni. Sőt, alap nélkül nem is lehet. De persze mind tudjuk, hogy időnként vannak olyanok akik megpróbálják, összedobnak valami színes-szagos tákolmányt, aztán csodálkoznak amikor az idővel összedűl. Természetesen nekünk szemünk sem rebben ilyenkor, megszokott jelenség ez mostanában. Nos, a Kelet nem ilyen.

Kétségkívül, a 21. századi Bartóknak ez az origója, itt ér össze a Szonáta eszpresszó szelleme korunkéval, itt fog kezet India és Indonézia, találkozik Bakonyi Péter natúrbora és a cseh sörök karamellás valósága, turista és fanatikus Kelet rajongó, talál társra irodalmár és reggeli angolról lógó középiskolás. A Kelet szabályosan pezseg, forr, nyitástól-zárásig tömve van a hely, pörkölt kávéillat keveredik az olasz dohányéval, francia beszéd vegyül tört némettel, mi pedig örömmel szívjuk magunkba ezt a blendet ami manapság ritkaságszámba megy a Fővárosban.

Az étlapra panasz nem lehet, a sonkás szendvics kapásból elvarázsol a chutney-val, de a croissant is babérokra tört, a mangólekvárral olyan, akár Mr. Darcy Elizabeth Benettel; tökéletes páros. Szívhez szóló volt látni, hogy a levesekből és szendvicsekből lehet féladagot kérni, de ezt nem ajánlom senkinek, nagyon fog hiányozni az a másik fél az utolsó falat után. A csapolt sörök hozzák a cseh minőséget, ezt nem kell ragozni szerintem. A borlapot viszont külön kiemelném, látszik az odafigyelés és a szakértelem a szortimenten, legszívesebben együltünkben végigkóstolnánk az összes tételt.

Ugyanez elmondható a kávékról. Elképesztő a választék, felesleges belekezdeni, de egy biztos: a giganagy latte rajongója és mezítlábas eszpresszókedvelő is megtalálja a kedvére való feketét.

A Kelet megkívánja a türelmet, csúcsidőben néha bizony 10-15 percet is kell várni a rendelésünkre, úgyhogy akiben kevesebb van ebből a tulajdonságból, annak ajánlom a nyitás körüli érkezést, az asztalfoglalást, vagy a szomszédos dohányboltban kapható félperces szmötyit, ami csak a nevében emlékeztet kávéra.

Presztízs ezen a helyen Cseh Tamást dúdolgatva nézni az ébredező várost, hallgatni a villamosok szakadatlan moraját, cigarettára gyújtani és ízlelgetni a megunhatatlan cappuccinot. Tiszteltetem a baristákat.