Vince magányosan sétált hazafelé az elhagyatott utcán. Nem sok kedve volt már ehhez az egész élet dologhoz, a mai nap pedig tovább fonnyasztotta amúgy is gyér motiváltságát. Munkája monoton, munkatársai idegőrlők, az emberek között nem találta magát soha. Nem voltak szuicid hajlamai, de sose értette élete célját. Ahogy munkahelyéről baktatott hazafelé Isten tudja hanyadjára, elviselhetetlenül sokadik alkalommal jutott eszébe ez a gondolat. Mérhetetlenül unta. Tudta, hogyha hazamegy, unatkozni fog. Nem élteti őt semmi. Hazamegy, ránéz a Youtubera, Instagramra, Tinderre, hátha akad valaki… Bár eddig senki nem jelzett vissza. Elkeseredésében már mindenkire kivetette hálóját, de úgy fest, emberünk szűzként fog meghalni. Történetünk cselekményének idején már betöltötte huszonnyolcadik életévét, és egy tizenhatodik kerületi albérletben él. Egy KFC-ben dolgozik napi tizenkét órát, amiből fedezi a számláit, bérleti díját, ételét. Költene hobbira is, de nincsenek hobbijai. Soha nem is voltak.

Miközben sétált, a természetes fény eltűnt a világ ezen szegletéből, kigyúlt a közvilágítás és a millió műhold mellett látszódott néhány csillag is. Vince pedig megtörten sétált úticélja felé – kurvasokadjára. Unta, unta már az egészet. Nem volt olyan tényező, amit ne unt volna. Berakja a húst az olajba, beindítja a sütőprogramot, ha elkészül kiveszi, és összerakja a rendelést, miközben két másik típusú húst süt újabb rendelésekhez. Majd kezdődik minden elölről. Basszameg. És nincs egy ember az életében, akivel erről beszélhetne. És még csak tömegközlekedés sincsen az otthonától 20 percnél közelebbre…

Ahogy ment az estében, a közvilágítás megremegett, majd néhány villanással megadta magát. Isten nyugosztalja. Vagy ne. Atom mindegy. A sarkon egy öltönyös férfi állt a szájában egy szál cigarettával. Szórakozottan pöfékelt, majd mikor meglátta Vincét, elmosolyodott és megszólította:

-Jó napot fiatalúr! Volna egy perce?

A fiatalúr gyakorlottan tartotta fenn unott ábrázatát, kerülte a szemkontaktust és hagyta ott a férfit. Majd legnagyobb megdöbbenésére megállt. Földbegyökerezett a lába. Próbálta mozgatni edzetlen testét, de nem ment. Nem tudta felemelni lábait.

-Áh! Nagyszerű! – mondta az öltönyös, majd mellé sétált, rávillantva vakítóan fehér fogsorát, kiegészülve egy aranyfoggal. – Akkor most beszélgessünk!

-Mi? – tette föl a kérdést Vince a maga egyszerű stílusában.

-Jogos a kérdés, barátom. Okos embernek tűnsz, bizonyára érzed a helyzet paranormális mivoltát, ijesztőségét…

Vince segítségért kiáltozott. Azt hitte rohama van, hallucinál, kereste a választ érthetetlen helyzetére. Az ösztönei reagáltak helyette.

-Akárhogy üvöltesz is, senki nem fog meghallani. De azért jó próbálkozás volt. – folytatta kitartó mosollyal a férfi. Szívott egyet cigarettájából, majd elfújta a füstöt Vince mellett. – Szóval beszélgessünk!

-Jó.

-De még milyen jó! Sejtelmed sincs, milyen felfoghatatlanul szerencsés vagy! – vágta rá kajánul az úr. – Engedelmeddel bemutatkozom! Mármint, kitalálok egy nevet és azt megmondom neked, hogy te alkalmazhasd személyem értelmezésére, megnevezésére. Olyan fura koncepció ez a név dolog, nem? Valakik kiválasztanak egy nevet többnyire hangzás, kisebb részt jelentés, vagy rokonoknak való tisztelgés alapján, és rányomják az újszülöttre. Grabos Vince… Két ember eldöntötte, hogy te Grabos Vince leszel, és kaptál tőlük egy identitást. Grabos Vince… Hm, tetszik a -ce végződés… Akkor és Maros Bence leszek!

Vince mereven bámult a semmibe. Leghalványabb fogalma nem volt a körülötte zajló történések mibenlétéről, azonban csak az ösztönei voltak rémültek. A szíve aztán kalapálhatott, zihálhatott emberünk, de a gondolatai nem zaklattattak fel. Egyszer ennek a szituációnak is vége lesz.

-…és egy remek ajánlatot teszek neked! De előbb, egy kis expozíció! Ki is Maros Bence, hogy talált meg, hogyan juttatott ebbe a helyzetbe, meg bizonyára neked is rengeteg kérdésed van, az ilyen meg nem értett zseniknek mindig szoktak lenni – kacsintott pajkosan. – Bizony, én megérzem, ha egy ember más, mint a többi! Szóval, hogy is kerültél ide… Röviden és tömören… Kiröppentettelek az időből és térből. – csettintett egyet, mire Vince már tudta mozgatni tagjait. – Hatásos nyitás, mi? Ha majd újra az emberek közt sétálsz, az fog eszedbe jutni, hogy ők még sosem törték meg a fizika szabályait – és nem is fogják – de te már túl vagy rajta! És azért törtem meg veled a fizikát, drága barátom, mert olyannak láttalak, mint akivel lehet alkut kötni. Jaj, bocsáss meg, tegeződünk? – kérdezte hirtelen visszakozással, és egy csipetnyi gondosan adagolt bűntudattal a hangjában.

-Ja. – morogta Vince színtelen hangon. Hát nem tök mindegy annak az embernek, aki kirobbantotta az idősíkjából, és kitudja hova vitte? Az utca ugyanaz volt, csak a zajok szűrődtek ki a legteljesebb mértékben. Se járókelők, se galambok, se rovarok, semmilyen életforma nem vetődött ebbe a kis térbe.

-Tudtam én, hogy jó fej vagy! Na de, lényegre! Szóval én egy különleges lény vagyok – mondta ragyogó arccal. – Aki képes téged azonnali ajándékokban részesíteni. Ha akarod, manifesztálok neked egy bombázó barátnőt, aki addig szerelmes beléd, ameddig csak akarod, úgy, ahogy csak akarod. Beléd ültethetek egy tetszőleges szakmai tudást, kezedbe adhatok egy százmilliós lottószelvényt… De ha volna egyéni ötleted, könnyen lehet, az is megvalósulhatna!

-Nem érdekel. – tényleg nem érdekelte. Vince halálra unta magát a szituációban. Ekkor lépteket hallott maga mögött.

-Persze, hogy nem érdekel. Hiszen ez csak egy amatőr, le akar húzni. Alzebeán, takarodj innét!

A férfi, aki Maros Benceként mutatkozott be, nyakát behúzva eliszkolt. Egy széles vállú, szakállas, kék frakkos ember lépett Vince mellé. Lépései termetéhez hasonlóan nagy méltóságot kölcsönöztek.

-Csak a szája nagy. Tipikus marketinges… Jóformán semmit nem kaptál volna a lelkedért… Azt elmondta egyáltalán, hogy mit kér az ajánlataiért?

Vince megrázta a fejét.

-Na jó. Akkor szögezzük le, hogy a köztünk lefolyt üzletnek mik a paraméterei. Mi mágikus lények – akiket az emberek hajlamosak démonoknak nevezni – evilági javakat realizálunk nektek, transzcendens részetekért, a lelketekért cserébe. A lelked arra van, hogy az itteni világ után is létezhess. Alzebeán azért választott ki téged, mert annyira elkeseredettnek vélt, hogy belőled simán kicsalná a lelked a bóvlijaival. Szexrabszolga, szakértelem… Igazi pénzt is szokott kínálni, de mindegyiket szarul adja meg. Na de ha már én itt vagyok, akkor részt vehetsz valódi üzletben is!

Vince csak állt tovább meredten. Meg se próbálta értelmezni a körülötte lezajló eseményeket.

-Katatón depresszióban szenvedsz. Az életed semmi, te is teljesen jelleg- és jellemtelen vagy. Ez az igazság, amitől te is szenvedsz. Erre kínálok megoldást. Adok neked személyiséget. Adok neked vágyakat, célokat. Kapsz tőlem ötleteket, terveket! Izgalmat az életedbe. Megadom neked a képességet a barátok szerzésére, és olyan embereket küldök az életedbe, akikkel gyönyörű barátságokat hozol majd létre. Észt és szerencsét is adok neked, hogy érvényesülhess ebben a világban! Nagyon könnyűvé teszem neked a kapcsolatépítést, hogy bármilyen magasra feltörhess! És igen, a lelked az alku tárgya. Véget vetek huszonnyolc év fájdalmának, és megadom a lehetőséget, hogy itt a Földön teremts magadnak Paradicsomot. De ha itt meghalsz, végleg meghalsz, a végén semmivé foszlasz.

Vince még csak nem is mérlegelt, hiszen számára az egész csak egy újabb fájdalmas epizód volt élete vergődései közt. Nem látta maga előtt, hogy ő valaha is boldog legyen. Nem is akart boldog lenni. Nem akart ő semmit. Még meghalni sem. Így ez a lény, ha megfeszül se tudott volna bármi olyat felkínálni, amit akarhatott volna.

-Nem kérek belőle.

-De hát miért nem? Inkább szenvedni szeretnél? Ami azt illeti azt is megoldhatom, hogy borzalmas kínokat élj át, el tudom érni, hogy minden létező közül a legnagyobb iszonyatokon ess át – folytatta a győzködést pillanatnyi zavara után a lény. – Vagy csak a tökéletesség zavart meg? Adhatok neked óriás szenvedélyeket és hullámvölgyeket is, amikből mindig egy jobb emberként jöhetsz ki!

-Nem. Hagyj békén.

-Miért nem?

-Mert nem és kész. Semmi kedvem ehhez az egészhez. Hagyj békén.

És Grabos Vince nem adta el a lelkét. A démon elengedte, ő pedig elsétált, megőrizve unott nyomorát, gondosan konzerválva azt a holnapnak.